Régen volt egy Rózsi nevű vizslánk, áldott lélek, imádott székletben hemperegni illetve néha egy keveset befalni a ligetben... állítólag a vadászkutyák ezt azért csinálják, hogy a vad elől elfedjék a szagukat, tehát az őzike elvileg nem veszi észre a közeledő kutyát, ha annak sz.rszaga van (amúgy nem tudom, én még nem próbáltam). Arra mindenesetre jó, hogy egy-egy Liget-beli séta után kihányd a beledet a kutya láttán, aki pedig lelkesen hozzád dörgölőzik, hiszen szeret.

Na trötént egyszer, akkoriban Apu Peugeot-ja vadiúj volt, nem volt szabad piszkos lábbal, bolyhos pulcival, poros nadrágban stb. beülni, mert az volt a Szent Autó. Elmentünk a Csodaautóval a telekre, tél volt és hideg. Blablabla, eltelt a nap, és hazaindulás előtt még elvittem Rózsit pisilni. Valahogy egy kicsit elmélázhattam, lényeg az, hogy mire észbekaptam azt láttam, hogy a kutya fél négyzetméternyi, gőzölgő lócitromban fetreng igen alaposan, hogy a szőre-bőre jó mélyen beszívhassa magába a matériát.

Egyből lefagytam, úristen a kutyát itt kell hagyni, mert kizárt, hogy Apu beengedi a csillivilli autóba...

Elmentem a szomszéd Jónás bácsihoz vizet kérni, hogy lemoshassam valahogy a kutyát. Ő borvirágos orral annyit mondott, hogy van a kertben egy régi kád, benne fagyott vízzel, azt használhatom.

Azt hiszem az tűzkeresztség volt, térdelni a zúzmarában, egy bűntudattól reszkető kutyáról kézzel-fagyos vízzel csutakolva a sz.rlevet és imádkozni, nehogy Apu észrevegye a projektet vagy esetleg elhányjam magam. Megcsináltam. Futottunk még egy pár kört, hátha szellőzik az eb egy kicsit, aztán beültünk az autóba.

Végig tökig letekert ablakkal mentünk, nehogy feltűnő legyen a bűz, de Aput annyira lenyűgözte a vezetésélmény, hogy észre se vett semmit. Nem úgy, mint mi Anyuval, hogy másfél órát kellett a jéghideg pokolban tölteni...

Vadászkutyát mindenkinek!