Fenti mondat egy teljesen normális család teljesen normális decemberi estéjén hangzott el.

Voltam vagy nyolc éves, öcsém meg 6, amikor olasz fiatalok jöttek hozzánk decemberben szilveszterezni, meg csereüdülés meg ilyenek. Na, azoknak a fószereknek nagyon vicces nevük volt, legalábbis gyerekként remek poénnak találtuk, hogy az egyik srácot Ninónak hívták, az meg egyenesen gerinc-hasogatóan gyönyörű volt, hogy az egyik kis alacsonyabb csajszit Pinának hívták (ejtendő hosszú í-vel, és ha jól tudom fenyőt jelent, de ezt magyarázd el egy nyolcévesnek). Na lényeg az, hogy mindig nevettünk a nevén.

Anyuéknál akkoriban a wc ajtajában levő kulcsot szökőévente kb 1-szer használtuk, mivel sosem nyitjuk rá egymásra az ajtót. Emiatt a zár annak rendje és módja szerint igencsak akadozott, azaz ha egyszer bezártad az ajtót kulccsal, akkor kb jó 20-25 perc volt, mmire sikerült kinyitni.

 Na szerintem ebből a sztori további része sejthető is akár...

A jelenet örök életemre beleégett az agyamba: nagyban "beszélgetünk" az olaszokkal (inkább kézzel-lábbal magyarázgattunk valamit), kis szendvics-eszegetés, zenehallgatás meg eféle, amikor hirtelen kivágódik a szobaajtó, a küszöbön megáll hatéves öcsikém fülig érő szájjal, szemében eszelős fénnyel (amit azóta csak egy-egy durvábban sikerült buli alkalmával láttam rajta), és látszik az arcán, hogy ha most nem nyilatkoztatja ki a Nagy Titkot a világnak, akkor menten szörnyethal. Szóval csak úgy robbantak ki belőle a szavak:

APU! BESZORULT A PINA A WC-BE!!

Nem hittem volna, hogy ez a mondat valaha elhangzik, de mégis... Apukám a lichthofon keresztül, egy kb 30 centi átmérőjű kis ablakon átpréselve magát bemászott a WC-be és kiszabadította a WC-ből Pinát. De jó volt ezt elmesélni másnap a suliban!! És Apukámra is nagyon büszke vagyok, azóta egyszer már engem is kimentett a budiból. Egy modern lovag.