...legalábbis vannak helyzetek, amikor a hangerővel pótolható a minőség:)
Talán nyugodt szívvel állíthatom, hogy zenészfamíliában nöttem fel, hiszen hobbi- vagy komolyabb szinten népes családom mindahány tagja konyít a zenéhez. Mivel elég sok ilyen élményem van, csak néhány szösszenet szemezgetés gyanánt...
Bátyusom zenei munkásságáról az előző poszt szólt, de még azt is említeném, hogy amikor 1998 forró nyarán már a második órája nyeltük a békát, ő volt az, aki betyárosan rövidre vágta a témát. Két kiscsaj ugyanis a szomszédban úgy döntött, hogy kifekszik a háztetőre napozni, ami ugye nem baj, viszont vitték magukkal az éppen aktuális George Michael albumot is, amit a kazettás rádiómagnóval végtelenített verzióban nyomattak. Mondom, amikor már harmadszor kezdtük el ugyanazt hallgatni, betelt a pohár, bátyám komótosan elővette a gitárját, kirakta az erősítőt a tetőtéri ablakba és hangolás meg minden ilyesmi nélkül elkezdett mindenféle blues gitárriffeket gyakorolgatni. A lánykák becsületére legyen mondva, volt annyi eszük, hogy rájöttek az ok-okozati összefüggésre, George Michaelt viszont azóta sem tudok nyugodt szívvel meghallgatni.
Apukám legendás a templomi kórusban, ami áll 3 nyolcvan év körüli néniből és 2 férfiből. Na de nem ilyen egyszerű, a nénik nem igazán hallanak már jól, de mindegyik szeret jó hangosan énekelni, aminek köszönhetően néha tempóban is megelőzik egymást, de hangerőben mindenképp. Az egyik bácsi kissé félénk, épp ezért nem is nagyon énekel hanem csak ül a karzatnál és szemmel veri a kottát. A másik ember az apukám, aki ugye alapjáraton bariton v. basszus hangnemben énekel, de fenti okok miatt kénytelen magasabb regiszterbe váltani. Gyerekkorom átlagos húsvéti passiójátékja nagyon érdekes volt, hiszen az összes férfiszerepet apukám énekelte (kiegészítve persze a versenyszellemben izzó nénikkel), egy pszichiáternek örök kutatómunkát adva skizofrénia témában. Kábé így:
Jézus-Apu: Ó, Atyám!
Pilátus-Apu: Elítéllek, ó!
Tömeg-Apu: Feszítsd meg őt!
Versengő Nénik: Ó, Fiam Jézus!
Jézus-Apu: Ne sírj, Anyám!
Tömeg-Apu: Feszítsd meg őt!
Így tovább.
Öcsi inkább azzal szórakoztatja a Nagyérdeműt, hogy öt trillió megawattos hangfalakat beszerezve (amit mellesleg Albertának vagy Arabellának hív) hétvégente non-stop partikat rendez a szomszédok nagy örömére. És az a durva, hogy még az emberbarátabb hangszerei (konga, rumbatök stb) is minimum agyérgörcsöt okoznak, dehát ez van.
Anyukám (alias A Dizőz) pedig "abszolút" hallással rendelkezik. Annó a Szent István Gimnázium kórusában is énekelt, ami mellesleg nem piskóta. Mindezt lenyűgöző önbizalommal adja elő, azaz "minél hangosabb, annál jobb" alapon egészen jól énekel. Meg azt is megfigyeltem, hogy amikor jókedvében énekel, mindig olyan szövegekkel énekel, mint pl "Tííra-rííra-raammm", és ha nem figyelek oda én is ilyeneket dúdolok. Úgy látszik ez belém égett.
Gyuri nem énekel, viszont remekül léggitározik, tisztára rokkercsávónak néz ki olyankor. És ő a leghalkabb. Csodálom, hogy hogyan bírja ezt a zajos bagázst.
