Érdekes tény: a világon MINDENKINEK van zenei ízlése: a kiskunmajsai péktől az ohioi buszsofőrön át a walesi bárónőig mindenkinek - korra, nemre, társadalmi osztályra, bőrszínre vagy bármi egyébre tekintet nélkül.
Ugyanúgy rajong Sir Ethan Smith Angliából a legremekebb Csajkovszkij-művekért, mint mondjuk Botos Laja Pécsről a Tankcsapdáért vagy akár a szomszédék tizenéves Szilvikéje a Kozmixért. A zene olyan részeit stimulálja az agynak, amik többek között az EGOt, azaz a személy éntudatát is nagyban befolyásolják. Itt van erről egy tök érdekes kisfilm angol nyelven.
A másik érdekes vonás, hogy nincs más olyan művészeti önkifejezési forma a zenén kívül, amire a megkérdezettek 100 százaléka azt mondta volna, mennyire leírja őket. Hányszor hallottad, hogy "úristen, Rodin szobraitól elalélok!"? Van esetleg olyan ismerősöd, aki például Csontváry miniatürizált reprint képeit tartja a zsebében? Ugye nincsen? - A zenét viszont mindig mindenhová magaddal viheted.
Így belegondolva valamennyire nyomon követhető az életem a zenei ízlésem nyomon követésével:
először Kispál és Pál Utcai Fiúk korszak
majd ír-kelta folkrock korszak
blues korszak
Rammstein korszak
funky korszak
...és eljutottunk napjainkig: ERASURE KORSZAK.
Kicsit szégyellem ugyan, de be kell vallanom:
Andy Bell, az énekes szupermeleg, szuper meghízott és szuper táskásak a szemei, de nekem attól még tetszik.
