Mióta nincsen tévénk (na jó, konkrétan készülékünk van de nincsen előfiztésünk semmire) szinte fizikálisan érzem, hogy 2 év alatt legalább 25 dekányi agyat sikerült megmentenem az örökös enyészettől. Ne értsetek félre, nincs semmi bajom azokkal, akik szeretnek tévézni, sőt talán csodálom is őket vakmerőségükért, de én mindenképpen ki akarok maradni a konzumidióta irányvonalból. Már az is fura, amikor baráti körből valaki elkezdi mondani, hogy "Tudod, abban a samponos reklámban, meg abban a bankos reklámban amikor szobát festenek", és mindenki mosolyogva derül, hogy "igen-igen, az milyen vicces", még én is, hogy "úristen de jó, erről is lemaradtam". Nekem az sem pálya, hogy leadnak egy 90 perces filmet 90 perc alatt úgy, hogy közbe van iktatva 3 darab, egyenként 12 perces reklámblokk is. Sajnos olyan jó dramaturgok meg nem dolgoznak (már) kicsiny hazánkban, akik képesek egy film harmadát úgy kivágni, hogy a történetvezetés nem szenved csorbát. A híradót pedig meg sem említem, az összes felkonf szöveget valamelyik párt emberkéi állítják össze (a ker. tévéknél főleg az SZDSZ), az ilyen agit-prop dumáknak pedig nem dőlök be.
Híreket NETen vadászok, flmeket DVD-n, moziban, barátokkal nézek, amúgy pedig sokat dumcsizunk és játszunk.
Kis szende szűzies anti-tévé világomba mégis betört két rettenet: az első nem más, mint Medveczky Ilona "művész" "nő" legújabb vergődése a Szombat Esti Láz nevezetű entellektuális okádékban. Nekem sajnos már mindkét nagymamám meghalt, így a Medveczky-korú (79 éves) nénikre én amolyan nagymama-pótlékként tekintek. Helyettük is szégyenkezek és sír a lelkem, hogy hogyan tehet meg egy néni ilyen iszonyatos dolgot. Minden (élet)kornak megvan a maga szépsége, feladata, kvintesszenciája, és természetesen mindig vannak koravén vagy örökifjú lázadók. Ők azok, akik csakazértis 12 évesen szülnek gyereket, 60 évesen feleségül mennek huszonpár éves fiúkákhoz vagy esetleg - mint Medveczky néni - 79 évesen nem átallanak testszínű dresszt öltve gúnyt űzni a "díva" kifejezésből.
Valahogyan meg kell erősítenem a védvonalaimat, nehogy véletlenül ismét ilyen sokkhatásnak tegyem ki az agyamat.
