Ezen már sokszor gondolkodtam:
Hogyan csinálják a stadionokban a csíkos/kockás mintázatű gyepet?
Számtalan focimeccsen látszik, hogy a fű csíkos v egyéb mintás.
Hogyan csinálják? Különböző fűfajtákkal? Máshogyan vágják?
És ez nem lehet zavaró a foci közben? úgy értem nem mindegy, hogy 3 centis fűről rúgsz kapuba vagy 8 centiből.
Sportőrültek? Pázsit-szakértők?
Régen volt egy Rózsi nevű vizslánk, áldott lélek, imádott székletben hemperegni illetve néha egy keveset befalni a ligetben... állítólag a vadászkutyák ezt azért csinálják, hogy a vad elől elfedjék a szagukat, tehát az őzike elvileg nem veszi észre a közeledő kutyát, ha annak sz.rszaga van (amúgy nem tudom, én még nem próbáltam). Arra mindenesetre jó, hogy egy-egy Liget-beli séta után kihányd a beledet a kutya láttán, aki pedig lelkesen hozzád dörgölőzik, hiszen szeret.
Na trötént egyszer, akkoriban Apu Peugeot-ja vadiúj volt, nem volt szabad piszkos lábbal, bolyhos pulcival, poros nadrágban stb. beülni, mert az volt a Szent Autó. Elmentünk a Csodaautóval a telekre, tél volt és hideg. Blablabla, eltelt a nap, és hazaindulás előtt még elvittem Rózsit pisilni. Valahogy egy kicsit elmélázhattam, lényeg az, hogy mire észbekaptam azt láttam, hogy a kutya fél négyzetméternyi, gőzölgő lócitromban fetreng igen alaposan, hogy a szőre-bőre jó mélyen beszívhassa magába a matériát.
Egyből lefagytam, úristen a kutyát itt kell hagyni, mert kizárt, hogy Apu beengedi a csillivilli autóba...
Elmentem a szomszéd Jónás bácsihoz vizet kérni, hogy lemoshassam valahogy a kutyát. Ő borvirágos orral annyit mondott, hogy van a kertben egy régi kád, benne fagyott vízzel, azt használhatom.
Azt hiszem az tűzkeresztség volt, térdelni a zúzmarában, egy bűntudattól reszkető kutyáról kézzel-fagyos vízzel csutakolva a sz.rlevet és imádkozni, nehogy Apu észrevegye a projektet vagy esetleg elhányjam magam. Megcsináltam. Futottunk még egy pár kört, hátha szellőzik az eb egy kicsit, aztán beültünk az autóba.
Végig tökig letekert ablakkal mentünk, nehogy feltűnő legyen a bűz, de Aput annyira lenyűgözte a vezetésélmény, hogy észre se vett semmit. Nem úgy, mint mi Anyuval, hogy másfél órát kellett a jéghideg pokolban tölteni...
Vadászkutyát mindenkinek!
Szerintem mindenki látott ilyen józsarus-rosszzsarus filmet, a nyolcvanas és kilencvenes években élték fénykorukat, Die Hard, Beverly Hills-i zsaru, Halálos fegyver stb stb. Na ha akár egy ilyet is megnéztél, ismerős lehet a jelenet:
Zsaruék lefülelnek egy óriási nagy heroin és/vagy kokainszálltmányt a kávécsomagokba/autó üzemanyagtartályába/műkincsekbe rejtve. Józsaru letérdel a zsákmány mellé, ami persze szigorúan folpackba vagy műanyag zacsiba van csomagolva, előveszi a bicskáját (az amcsi rendőröknél ilyenkor mindig van bugylibicska), belevágja a csomagba és egy jó késhegynyit benyal az anyagból. Esetleg benyálazza az ujját és azt dugja be a zacskóba. Megízleli, egyből kijelenti, hogy "ez bizony 1977-es Hókristály kokain" és jól börtönbe zárja a csempészt.
Ez most komoly?
Egyrészt ha valaki egy késhegynyit, mondjuk 2-3 grammot benyel egy ilyen anyagból, kapásból megáll a szíve és meghal. És különben is: a rendőrképzés során tananyag a kábszerek ízről való felismerése? Elképzelem, amint a sok tanuló sorra kóstolgatja az anyagot és megmondja, hogy melyiket melyik híres kokainültetvényről szüretelték... na ja.
Tegnapelőtt munkába menet láttam két lelkes kőművest egy ház frontoldalán dolgozni. Egész pontosan vakoltak, de ami extra érdekes volt, az az, hogy alulról haladtak felfelé. Az alsó rész gyönyörűen meg volt csinálva, már száradgatott is, ők meg efölött dolgoztak, de csak úgy potyogott a malter a már szépen megcsinált részre, kezdtek azok a darabok is rászáradni a kész felületre.
Érdekelne, hogy ez megszokott jelenség-e, vagy csak szakbarbárokhoz volt szerencsém? Tényleg jó ötlet megsokszorozni ilyen dolgokkal az ember munkáját? Vagy van valami egyéb oka?
Végre - most ahogy nézem a blogstatisztikát - a "nagy csöcs", "nagy pina" és az "óriás csöcsök" kifejezést lassan, de biztosan kiszorítja a HANGYAFARM!!!!
Be kell vallanom, nem kis örömmel tölt el, és azt még hozzá sem tettem, hogy egyszer Örkény egypercest, egyszer pedig Márai Sándor idézetet keresett valaki, ahogyan rám talált.
Büszke vagyok!
...és most, hogy ennyi embert érdekel, egy pár szót mindig fogok update-elni a hangyafarmról. Mondjuk annyira nem izgalmasak, de Ti akartátok.
Szóval a 11 hangyából + 1 királynőből mindegyik megvan, jól van, habár szerintem azt sem venném észre, ha megennék egymást, mert mindegyik ugyanolyan.
Azt hittem, hogy frankón le fognak ásni ilyen kis járatokat éss abban fognak közlekedni meg vinni a kaját, de nem. Baromi uncsi élőlények, és gyanúsan hasonlítanak egy-két dologban a tengerimalacokra. Régebben letakarva tartottam őket, hogy szokják a helyet, meg azt olvastam, hogy a sötétet kedvelik, de aztán rájöttem, hogy akkor minek? Ki is takartam őket, a válaszreakció általános pánik. A királynő (akit Aretha Franklinnel való hasonlósága miatt Arethának neveztem el) 2-3 dolgozóval együtt áll a peték és tojáskák mellet, és amikor véletlenül megmoccantottam a farmjukat, eszeveszett pánikban fogták a tojáskákat és fejvesztve rohangáltak fel-alá, hogy eldugják őket. Igazság szerint ha túl sokat stresszelik a királynőt, megeszi a petéit, úgyhogy hagytam őket 2 napig. Remélem ők jobban asszimilálódnak, mint a malacok, akik egy év elteltével is végigrettegték a napot...
Hangyáék babatápszert esznek fülpuszkálóra kenve, meg banánt és mézes vizet vattacsomóval felitatva.
A vezető pozíció nagy felelősséggel jár. Mondhatnánk ezt napjainkban akár a politikai élet résztvevőire is, de ezt a témát nálam sokkal összetettebb plénumokon tárgyalják, úgyhogy én maradok a szó szerinti (autó)vezetők felelősségénél.
Pár hete autóbaleset részesei voltunk, személyi sérülés történt, nem részünkrő, plusz egy totálkáros autó. Nem részletezem agyon a dolgokat, lényeg az, hogy a másik fél:
- be volt piálva
- nem volt jogsija, pontosabban már bevonták gyorshajtás miatt
- legalább hetvennel ment lakott területen belül
...mindezt egy egyszerű szombat délután, világos nappal, klassz időben, csicsergő madarak, jókedvű beszélgetés, satöbbi.
Persze nem ezen kell agyalni, de ilyenkor az emberben akaratlanul is felbukkan egy-két kérdés:
- mi van, ha éppen frontálisan akkor jön valaki mondjuk 50-nel?
- mi van, ha kicsit rosszabbak a mi reflexeink és nem tudunk megállni?
- ha éppen akkor, éppen arra sétál nagyapa/kisonoka/terhes kismama, aki nem tud elugrani?
Min múlik ilyenkor az élet?
...és ha belegondolok, ilyenkor "csak" 5 ember életéről van szó, hiszen "csak" egy vacak közlekedési balesetről beszélünk. 2 vezető, 5 utas, 5 rendőr, 3 mentős, tehát 13 ember volt érintve ebben a kis történetben.
De mi van azokkal, akik százezreket vezetnek? Akik mellett nem 2 ember ül az autóban, hanem több millió? Ők vajon eléggé felnőttek a feladathoz, a felelősséghez?
Kis blogomat próbálom politika-mentesen tartani, de néha azért el kell ilyesmiken is gondolkodni: szerintetek ki lehet napjainkban felelős, racionális vezető? Nem kell messzire menni, lehet ez akár az ember saját főnöke is.
Kik vezetik az embert? Téged ki vezet?
Drága barátaim!
A most következő szösszenethez mindenkinek nagy adag gyomrot kívánok, illetve a kislányos szülőket szeretném arra rádöbbenteni, hogy milyen kis ringyóságokat huncutságokat hajlamosak a kislányok 10-11 évesen elkövetni, de szerintem mondjuk az is elég, ha ilyennel barátkozik a csemete, vagy csak szimplán az oskolában ezek az elfajzott kis gazok virágszálak veszik körbe.
és aki nem tudja megnézni, csatolom a szöveget (a refrén dőlt betűvel) és néhányat a kommentekből (természetesen csillagozva a csúf részleteket)
Girl is stop - Miért nem hagysz végre békén?
Most már tényleg elegem van,
Benne hagytál a bajban,
Hogy mertél mást csúfolni,
Magadat kéne lehúzni
Miért nem hagysz végre békén,
Neked mindig minden fényt,
Te lenni a nagymenõ,
Minden sztyupid érted bõg. 2x
Mert te minden nap villogsz,
Újra újra felvihogsz,
Mert te mindent megtehetsz,
Oké azért ne hidd el! (refrén)
Éppen eleget tûrtük már,
Hogy te mindig csúfoltál,
Oké, oké hagyd abba,
Rohanhatsz végre haza! (refrén)
Tükröm, tükröm, mond meg nékem
kiiii a legszebb a viiidéken?!
Mirror, Mirror Say to me,
who is Miss Hungary in country?! (OMG!!!)
Spiegel, Spiegel an der Wand,
Wer ist die schönstsen ganze Land?
Sztyupid, sztyupid, sztyupid pipöl.x8
Mért nem,hagysz végre,békén engem?! (Refrén 4x)
Kommentek a Youtube-on:
ááá...ezt kész kínszenvedés volt végignézni!!!x'C és ezek a kislányok ezt komolyan is gondolják?-.-
" mi a ****t akarnak ezek 11 évesen???szexinek láccani????hát ezeket verni kéne!!!
de vannak pedofil barátok is:
"Hát ez dúrva! Harmadjára tudtam csak végignézni, amit ez a 3 csaj művel...
-szerintem Bogi túl fiatal még ehhez, myvipen is megnéztem, hát olyan képek vannak róla hogy pfff,
pedofiloknak való, ilyenekből lesznek a ...az ilyeneket csak szánni tudom;
-a másik két csaj egész jól néz(ne) ki, de Dóri elég ...furán mozog;
-Kriszti szerintem egész jól nyomja, bár a rózsaszin szoknya-fekete bugyi párosítás elég dúrva,
azt nem mondom hogy rossz, nekem tetszik, de nem a neten kéne mutogatni"
Ha már kiderült egy korábbi bejegyzésemből, hogy a szerencsével hogyan is állok, ímhol egy szerencsés kis történet.
Van egy kis falu Siófoktól délre, Magyarkeszi, ahol van egy kis parasztházunk, kidőlt-bedőlt kerítéssel, panoráma-budival, amiből remekül lehet látni a réten legelő őzikéket illetve ha nem vagy óvatos, akkor a seggedet is amikor felállsz - na szóval Magyarkeszin mindig szerveznek különféle mulatságokat: búcsút, szüreti bált, falunapot, fogathajtó versenyt.
Egy ilyen fogathajtó versenyre én is elmentem anyukámékkal, kicsit művelődni. Ezt úgy képzeljétek el, hogy két-három falu összefog, meghívják a környék híresebb fogathajtóit és medvecukor-árusait, mindenki kiöltözik ünnepibe, orrba-szájba folyik a fröccs, lakodalmas zene és gulyásleves, és a faluk apraja-nagyja összegyűlik a nagyréten. Megy a napozás, iszogatás, terefere, szép állatok, lehet enni a sűtkóbászt kenyérrel.
Itt is a már említett tombola volt az est (egyik) fénypontja. Ha jól emlékszem, darabját 3-400 forintért lehetett venni, és volt olyan, aki félhavi bérét elköltötte tombolára, hiszen a fődíj nem más volt, mint egy PÓNICSIKÓ! Második díjként egy kecskegida, harmadikként pedig valami kakasok vagy nemtom mi volt. Persze majd' megvesztünk az izgalomtól, hiszen fantasztikus nagy tapasztalataim ellenére pónim azért még nekem sem volt, épp itt lett volna az ideje, hogy belekezdjek a lótartásba.
Azt persze nem igazán gondoltuk végig, hogy hogyan szállítjuk haza a pónit egy Peugeot-ban Budapestre, illetve hogy pontosan hová is fogjuk tenni Zuglóban, mert ugye egy istállót mindenképpen kellene prezentálni valahol a lábtörlő és a terasz között.
Ahogy jöttek sorba a nyertesek, a kakasnál izgultunk, a gidánál már jobban, a póninál meg oda sem mertem nézni. Végül egy tízéves forma fiúcska nyerte meg a pónit, az apja össze-vissza csókolta örömében, persze az élelmesebb falubeliek már egyből megpróbálták valahogy elseftelni a gyerekkel a nyereményt, na de frászkarikát, én sem adtam volna semmi pénzért.
Azért hogy mindenki megnyugodjon, mi is nyertünk, méghozzá egy virslifogó csipeszt, amit ha belegondolok, 3 jegyet vettünk, tehát ez a csipesz 1200 forintunkba került, de legalább szépen be volt csomagolva díszszalaggal meg zizegős fóliával. De még mindig baromi jól jártunk, hiszen a mellettünk álló férfi egy eredeti kézi festésű akvarellt nyert, ami valamelyik falubeli keze munkáját dícsérte, a festmény témája pedig valamelyik rokon volt. A csipeszt azóta is használom, és olyankor mindig ez a kép jut az eszembe. Ez még a póninál is jobb, csendesebb, nem kell csutakoni, keveset eszik és nagyon jól bírja a forró vizet.
Már Pityés bejegyzésem volt ugyan, de van még egy(pár) madaras storim.
Történt kiskoromban, hogy amikor éppen a már említett állatbuzi korszakomat éltem, megvolt a szokásos hörcsög-zebrapinty-macska-kutya(-tyúk) kombináció otthon, minden zsebpénzemet rájuk költöttem. Minden évben tartottak egy kisállatbörze- és vásárt a PeCsában, ahol sok bigyuszt, szükséges(nek vélt) kiegészítőt, tápot, állatot és egyéb ilyesmit lehetett vásárolni, a hozzám hasonló állatbuzi kisgyerekek nagy-nagy örömére, mint amolyan kvázi Mekka, ahol a kánaán nem tejjel és mézzel folyik, hanem hörcsöggel és papagájjal.
Sikerült beizzítanom anyukámékat is, hogy menjünk el és nézzünk körül (és vegyenek nekem mindenféle hülyeséget). Be is neveztem a tombolára és földöntúli izgalommal vártam az eredményt, hiszen azelőtt az óvodai lufifújó versenyen kívül még soha nem nyertem semmit. És akkor - ó igen! - az ÉN SZÁMOMAT mondták!!! NYERTEM!!
Egy kedves bácsi azt mondta, hogy választhatok egy zebrapinty-pár és egy hullámospapagáj közül. Mivel a pintyeket már akkor is rettenetesen buta élőlénynek tartottam, meg már amúgy is volt otthon egy pár, inkább a papagájt választottam, egy csodálatos citromsárga tollú, piros szemű kis madarat. Tökjó, sárga papagáj!! El is neveztem Rózsinak (akkoriban nagyon kedveltem ezt a nevet, hiszen a vizslánkat is Rózsinak hívták) és büszkén betettem otthon a kalickájába. Minden csodás volt, de a második-harmadik napon valami kezdett gyanús lenni az új szerzeménynél: nem evett, nem ivott, ijedten rikoltozott és nekiment a rácsnak. Alaposabb vizsgálódás után kiderült...
...hogy a kis papagáj vak. Nem látott semmit. Próbáltam etetgetni, itatgatni, amikor hazajöttem suliból, egyből mentem hozzá és próbáltam szeretgetni, nyugtatgatni, és sikerült meghosszabbítani az életeét három héttel, aztán elpusztult.
Hogy mekkora lelkiismeret-furdalásom volt, hogy elpusztult az egyik állatom, ráadásul azért, mert nem tudtam ellátni, hát ezt a vacak szar érzést nem tudom leírni. Kérdem én: ki lehet akkora genny, hogy "á, ez a papagáj úgyis vak, mit csináljak vele? megvan, sorsoljuk ki tombolán és adjuk oda egy kisgyereknek!", vagy ez most hogy? Hú, még most is felmegy bennem a pumpa, ha eszembe jut. Szívesen megverném azt az embert.
Mivel Anyukám egy eléggé érzékeny hangú kommentben reagált az előző napi postra, kicsit finomítottam rajta. Remélem így jobban tetszik :).
(Rendőrálam! Rendőrállam!)
...legalábbis vannak helyzetek, amikor a hangerővel pótolható a minőség:)
Talán nyugodt szívvel állíthatom, hogy zenészfamíliában nöttem fel, hiszen hobbi- vagy komolyabb szinten népes családom mindahány tagja konyít a zenéhez. Mivel elég sok ilyen élményem van, csak néhány szösszenet szemezgetés gyanánt...
Bátyusom zenei munkásságáról az előző poszt szólt, de még azt is említeném, hogy amikor 1998 forró nyarán már a második órája nyeltük a békát, ő volt az, aki betyárosan rövidre vágta a témát. Két kiscsaj ugyanis a szomszédban úgy döntött, hogy kifekszik a háztetőre napozni, ami ugye nem baj, viszont vitték magukkal az éppen aktuális George Michael albumot is, amit a kazettás rádiómagnóval végtelenített verzióban nyomattak. Mondom, amikor már harmadszor kezdtük el ugyanazt hallgatni, betelt a pohár, bátyám komótosan elővette a gitárját, kirakta az erősítőt a tetőtéri ablakba és hangolás meg minden ilyesmi nélkül elkezdett mindenféle blues gitárriffeket gyakorolgatni. A lánykák becsületére legyen mondva, volt annyi eszük, hogy rájöttek az ok-okozati összefüggésre, George Michaelt viszont azóta sem tudok nyugodt szívvel meghallgatni.
Apukám legendás a templomi kórusban, ami áll 3 nyolcvan év körüli néniből és 2 férfiből. Na de nem ilyen egyszerű, a nénik nem igazán hallanak már jól, de mindegyik szeret jó hangosan énekelni, aminek köszönhetően néha tempóban is megelőzik egymást, de hangerőben mindenképp. Az egyik bácsi kissé félénk, épp ezért nem is nagyon énekel hanem csak ül a karzatnál és szemmel veri a kottát. A másik ember az apukám, aki ugye alapjáraton bariton v. basszus hangnemben énekel, de fenti okok miatt kénytelen magasabb regiszterbe váltani. Gyerekkorom átlagos húsvéti passiójátékja nagyon érdekes volt, hiszen az összes férfiszerepet apukám énekelte (kiegészítve persze a versenyszellemben izzó nénikkel), egy pszichiáternek örök kutatómunkát adva skizofrénia témában. Kábé így:
Jézus-Apu: Ó, Atyám!
Pilátus-Apu: Elítéllek, ó!
Tömeg-Apu: Feszítsd meg őt!
Versengő Nénik: Ó, Fiam Jézus!
Jézus-Apu: Ne sírj, Anyám!
Tömeg-Apu: Feszítsd meg őt!
Így tovább.
Öcsi inkább azzal szórakoztatja a Nagyérdeműt, hogy öt trillió megawattos hangfalakat beszerezve (amit mellesleg Albertának vagy Arabellának hív) hétvégente non-stop partikat rendez a szomszédok nagy örömére. És az a durva, hogy még az emberbarátabb hangszerei (konga, rumbatök stb) is minimum agyérgörcsöt okoznak, dehát ez van.
Anyukám (alias A Dizőz) pedig "abszolút" hallással rendelkezik. Annó a Szent István Gimnázium kórusában is énekelt, ami mellesleg nem piskóta. Mindezt lenyűgöző önbizalommal adja elő, azaz "minél hangosabb, annál jobb" alapon egészen jól énekel. Meg azt is megfigyeltem, hogy amikor jókedvében énekel, mindig olyan szövegekkel énekel, mint pl "Tííra-rííra-raammm", és ha nem figyelek oda én is ilyeneket dúdolok. Úgy látszik ez belém égett.
Gyuri nem énekel, viszont remekül léggitározik, tisztára rokkercsávónak néz ki olyankor. És ő a leghalkabb. Csodálom, hogy hogyan bírja ezt a zajos bagázst.
A finom lélek netovábbja... Bátyám mindig olyan érzékeny lelkű volt, íme az ő storija.
Régebben, még jó 10 éve egy MacNoise nevezetű zenekarban játszottam, aholis ír kocsmazene és autentik folkrock keverékében utaztunk (ó, régi szép idők...). 4 fő: bátyus, 2 srác és jómagam (fúvós szekció gyanánt). Egyik koncertünk előtt pont szakítottunk az akkori fiúmmal, én pedig totál szétcsúszva, kisírt szemekkel és rinocérosz-orral jelentem meg a zenekar előtt és mindenkivel közöltem, hogy ma úgy fogok játszani, mint egy isten, és kifuvolázom magamból a lelket is.
Belekezdtünk legkedvesebb dalomba, a P stands for Paddy-be, amikoris elragadott a hév, és egyszerűen csak fújtam, csak fújtam... Érdekes, hogy annyira össze voltunk már szokva, hogy szavak nélkül is éreztük, melyik riffet hányszor-hogyan ismételjük, mikor van vége a dalnak stb. Ilyenkor (ha nagyon figyelek) mindig behunyt szemmel játszom, mert úgy jobban tudok koncentrálni. Most is éppen behunyt szemekkel, az elfojtott bőgéstől csukladozva, a könnyeimet visszanyelve tudattam a Világgal, hogy éppen haldoklom és fáj a szívem és különben is...
Aki zenész, az talán tudja, de én személy szerint azért a néhány pillanatért szeretek zenélni, amikor véget ér a dal, a zenekar elhallgat, de a közönségnek még kell egy tizedmásodperc, hogy lecsapódjon bennük és megkezdődjön a taps/ováció. Mintha elengednél egy óriási tükröt, ami síri csendben eldől és milliárdnyi apró kristállyá törik a földön.
Szóval ott állok én, miszlikbe tiport szívvel, a fél másodpercnyi katarzisra és a Megváltásomra várva, odarittyentve életem legjobb fuvola-szólóját, mikoris a legnagyobb hatásszünet-csend pillanatában szeretett bátyám félig a mikrofonba, de azért igen jól hallhatóan azt kérdi (gondolom értem aggódva):
- Mi van bazmeg, hugyoznod kell?
De legalább azt észrevette, hogy valami bajom van.
Na, kaptunk egy könyvet Pétertől karácsonyra, Badár Sanyi írta Horváth Jánossal, pontosabban az ő beszélgetésünk lejegyezve, egy retró útikaland-napló.
Ez van az est.hu-n:
"A szerzők mesélés közben néha egymás szavába vágva ontják a történeteket, igaz, az emlékek más-más módon törnek elő. Kiderül, hogy miért nem érdemes degeszre tömnie magát az éhes utazónak, mikor tengerre száll egy tájfun övezte vidéken, vagy hogy milyen meglepetést tartogathat, ha egy japán közparkban szendereg az ember. Ötleteket meríthetünk a szerzők túlélési módszereiből is, például miként szállásoljuk el magunkat egy japán családnál, vagy hogyan beszéljük meg a kamikkal, hogy néhány jent magunkhoz veszünk az istenek áldozati ajándékaiból... De arra is rávilágít Badár és Horváth, mivel lehet halálközeli élményhez juttatni egy KBG-ügynököt."
Ez olvasható a bookline-on:
"Badár Sándor és Horváth János – ma két ünnepelt filmcsillag – valamikor réges-régen, 1987-ben egy különös ötlettől vezérelten elindultak Szentesről Moszkva érintésével Tokióba… Vállalkozásuk érthetetlen módon sikerült! A földgolyó azóta akkorát változott, hogy kalandjaik ma már időutazásnak is beillenek.
Hogy jutott ilyesmi egyáltalán az eszükbe és hogyan csinálták? Útikalandkönyvükben még sok egyéb érdekességbe is beavatják az olvasót: milyen a zötyögő vonaton, a sztyeppéken át, szamovárból ezüstpohárba forró teát tölteni; hogyan hat a Daedalon tájfunban és milyen két szentesi fiatal élete a japán karatemester „fogságában”; miből van a Fudzsi és hogy (nem) érdemes megmászni; s vajon mit kap az az utazó, aki tévedésből a csodavasútra száll?
Könyvük hangoskönyvnek is beillik, elsősorban az olvasás során feltörő hangos kacagás okán… Másrészt azért, mert a sok-sok eleven történetben elmerülve szinte halljuk Badár és Horváth félreismerhetetlen orgánumát."
Én inkább kimásolok ide egy részletet, szerintem magáért beszél:
"...a reggel a felkelő nap megpillantott egy magyar fiatalembert, aki megpróbál felkúszni egy zászlórúdra és onnan megszerezni egy...
-...reklámzászlót.
- Soha nem derült k, hogy mit reklámoz a zászló. Mindenesetre nagyon szép volt, és magamévá akartam tenni. Az életem kockáztatásával fölmásztam majdnem tíz méter magasra, és letörtem. Utólag nem vagyok büszke rá, de akkor nagyon büszke voltam, hogy ezt úgy meg tudtam tenni, hogy közben nem érkezett rendőr, nem szólt be senki az utcán, és mivel szabad országban éltünk, nyugodtan megtehettem, mert tíz perc múlva kitűztek helyette egy másikat. A selyemzászlót begyűrtem a cókmókjaim közé, ugyanúgy, mint a Honda szpojlert. Itthon létező embernek nem volt még Honda motorja sem, de én úgy gondoltam, hogy a Jávára ezt még nagyon szépen rá tudom építeni, ha hazajövök. Valahogy a hátizsákra erősítettem rá. Ezt egyébként nem kellett lopni, egy motorbolt melletti kukába bele volt penderítve. Volt rajta egy kis karcolás."
Vagy ez:
"- Az a lényeg, én megállapítottam, hogy ott a ruszkiknál nem úgy működik az a csörgő (Cilu megj: a vámvizsgálaton), hogy valaki valamilyen fémtárgyat visz át, hanem ránézéses alapon. Pszichológiailag választják ki, szerintem ott hátul, a lábtaposóval megnyom valaki egy gombot, csörög egyet, és már viszik is motozni. Mert motozni, azt nagyon szeretnek.
- Túl pici, túl alacsony, csörgessük, ccccsssssss.
- Túl pici, túl sunyi tekintete van neki, csörgessük. Bbbrrrr, én mindig csörögtem...
- Én nem csörögtem.
- Ő nem csörgött. Magas is volt, lehet, hogy esetleg tud verekedni is, nem, ő nem csörgött. Én csörögtem, mert engem meg lehetett találni. Sőt, én igényeltem is."
zoknikóstoló
kötőtű görbítő
puncipöcögtető
szivarsodró munkatárs
bérszámfejtő a 2. negyedévben
Fűrészfogú Lajos
Hasfelmetsző Jamie
Térdevő Michael
Vénuszdomb-harapó Johnny
Teniszütős Philip
Népirtó az IRA gyerekekért
lebernyeg-gyulladás
nyakiglábujj
gégecsuma
vesefolyás
tüszőszipka
csarnokvíz-poshadás
rövid cigiből hosszút csinálni
rizlingből tokaji készítése
pálinkafőzés ipari hulladékból
Két szó is felködlött a múltból:
félsódéros
és
panyókás.
A félsódéros olyasmi, ami nem egyenlő, felemás, egyenetlen, csálé.
A panyókás azt jelenti, hogy valamilyen ruhát fél vállra vesz fel a viselője: "Egy angol tábornok romantikus „magyarázata” szerint a félvállra vetett, panyókás viselet egy csata emlékét őrzi, amikor is az alvó huszárokat meglepő muzulmánokat félig felöltözötten – egy karra húzott mentében lóra kapva – verték vissza a magyarok. Győzelmükben szerepet játszott, hogy a hajnali derengésben a repkedő menteujjakat látva, az ellenség megrémült a „több karú” huszároktól. A diadal emlékére aztán a huszárok panyókára vetve viselték a mentét, s így vette át tőlük Európa valamennyi könnyűlovassága." (Forrása ez)
És van olyan is, hogy panyókás sakál.
Ezeket a szavakat Apuék nagyon gyakran használják. Meg ha valami szerintük jól/bohókásan néz ki, akkor az "dzsesszes" vagy "hobós". Remélem ezekre a szavakra mindig emlékezni fogok.
Hát ahogyan nézem a jútúbon fellelető videóit, azt kell mondanom, hogy ez a Komár Laci egy valódi átváltozóművész, egy androgün, a magyar David Bowie.
Nézzétek meg ebben a klipben úgy néz ki, mint egy meleg csehszlovák filozófus, kicsit később ő a Moulin Rouge főkurvájának parókafésülője, aztán megtört hajóskapitány, aztán svéd rángógörcsben szenvedő utcai cipőpucoló és zsúrpubi. Ebben pedig egy kissé kiöregedett, tokácskát növesztett kócbabára emlékeztet, olyan valakire, akit nem szívesen hívnál meg az óvodás unokahugod szülinapi zsúrjára.
Történeteim általában valamelyik ismerősöm, rokonom, barátom vagy jómagam sztori-tárából merítkeznek, de ezennel be kell vallanom, hogy a Komár-stori pontos forrására már nem igazán emlékszem. Mindegy.
Tehát Magyarországon járunk, abban az érában, amikor már a rendszerváltozás után a zeneipart elárasztó, külföldi mintára hajazó rave-fanatikusok és techno-lovagok kellőképpen kiverték szüleink generációjánál a biztosítékot. Ilyenkor igazán jól esik néha valami igazán fülzsírozóan jó, kellemes-balzsamos hangot hallani, és a nosztalgia kissé dohszagú csónakjában Komár Laci dalaira rázni a rőzsét.
Ekkor jelentek meg az első Teszkók meg Plázák, és az egyik ilyen Pláza nyári mulatságán (istenem, még leírni is rémes!) a parkolóban maga Komár Úr szórakoztatta a nagyérdeműt. Ez a playbacket és a legendás rongylábas figurát jelentette. Mellesleg szerintem egyszer kiömlött a tapétaragasztó a földre, ő meg belelépett és valamiért érdekesnek, netán egyenesen izgatónak vélte azt a látványt, ahogy a beleragadt (táncoló fekete lakk)cipőit megpróbálta kirángatni belőle.
Szóval Laci erősen nyomta a gépéneklést, és (mily megható) felhívta magáhz a gyerekeket a színpadra. Szülők szemében könnycsepp remeg, emlékszel drágám, még Csillebércen... nagy sóhajok. És ez a kedves Komár Laci odamegy (mű)éneklés közben a gyerekekhez, és mindegyiknek megsimogatja a buksiját, mosolyogva.
Később derül csak ki, hogy Komár Laci annyira részeg, hogy alig áll a lábán, és a gyerekek fején támaszkodva, simogatást imitálva képes csak a színpadon végiglavírozni.
Phuh. Komár Laci... Mégis mindenki ismeri. Ezek szerint mást is letett az asztalra, nem csak az üres viszkisüveget...?
Corinne Bailey Rae - Put your records on
Igen jó kis elfoglaltságot találtam: egy fordítóprogramot a neten. Ki is próbáltam rögvest Corinne Bailey Rae egyik dalszövegével, ami kedves, lenge nyári estéről szól, lágy szellő, mosolygó gyerekek meg ilyesmi. Itt megnézheti, aki egy kis lazulásra vágyik.
Felhívnám mindenki szíves figyelmét a "Mikor te gonmegvalósítani, az neked ráadásul nem kell próbálnod tovább?" kérdésre, melyre már legalább 10 perce keresem a választ (mellesleg fordítóként), de vagy nagyon elveszett vagy nem tom, de nem találom.
Lehet kommentben még ennél is jobbakat összehozni. Bízzatok a mesterséges intelligenciában!
Corinne védőmű Rae - Kapcsold be a rekordjaidat
Három kevés madarászik szombaton az ablakomon.
És azt mondták nekem, hogy nekem nem kell aggódnom.
A nyár mint fahéj jött
Annyira édes,
Kicsi lányok a dupla-holland a beton ügyében.
Talán néha helytelenül kaptuk azt, de ez rendben van
A több dolog tűnik úgy, hogy változik, az többet ugyanúgy maradnak
Oh, nem habozol.
Lány, bekapcsolja a rekordjaidat, elmondja a kedvenc dalodat nekem
Előremész, elengeded magadat
Sapphire és az elhalványított farmer, én reméljük, hogy kapod az álmaidat,
Menj előre éppen, engedd el magadat.
Valahogy valahol fogod találni magadat.
Kék az égként, leégett és magányos,
Az útszél által teát kortyol a tilalomban,
(éppen ellazul, éppen ellazul)
Nem engeded meg azoknak a másik fiúknak, hogy rászedjenek téged,
Sikerült szeretnie azt az Afro hajat tesz.
Talán néha ijedtnek érezzük magunkat, de ez rendben van
Az többet ugyanúgy maradsz, az többet úgy tűnnek, hogy változnak.
Nem gondolod azt, hogy ez furcsa?
Lány, bekapcsolja a rekordjaidat, elmondja a kedvenc dalodat nekem
Előremész, elengeded magadat
Sapphire és az elhalványított farmer, én reméljük, hogy kapod az álmaidat,
Menj előre éppen, engedd el magadat.
Valahogy valahol fogod találni magadat.
Twas több mint én tudna vesz, kár a kár kedvéért
Néhány éjszaka tartott engem ébredj fel, gondoltam az én erősebb voltam
Mikor te gonmegvalósítani, az neked ráadásul nem kell próbálnod tovább?
Teszi azt, amit akarsz.
Kiskorunkban volt a "Barbie, a Mattel-től" szlogen, legújabb perverzióm pedig hangyafarm az AntStore-tól.
Kövezzetek meg, de elkövettem életem első internetes vásárlását, és rendeltem Németországból egy hangyafarmot teljes felszereléssel és egy teljes Lasius niger kolóniával, azaz 1 királynő plusz 10 dolgozó. Persze mint mindenki más, én is csak jóval a csomag egérkezése után kezdtem utánajárni, hogy tulajdonképpen mekkora fába is vágtam a fejszémet. Kezdem attól, hogy a hangyafarmot mindig nedvesen kell tartani, etetés előtt a pókot vagy egyéb állatkát forró vízbe kell dobni ill. hogy ez a faj telente hibernálódik. Ez azt jelenti, hogy egész télen egy kémcsőben kell őket tárolni, amiben alszik az egész blokk és szépeket álmodik.
Ergo van egy kolóniám, akikkel legközelebb márciusban fogok tudni érdemben is bármit csinálni, mert addig tetszhalottként hevernek. Ez úgy néz ki, hogy a kémcső jelenleg a spejz egyik eldugott sarkában kuksol, és rövidesen átköltözik a hűtőbe.
Akit érdekel a téma, szívesen felvilágosítom, most már igencsal profi vagyok.
Fura belegondolni, hogy anno anyukámék baromi sokat küzdöttek, hogy kiirtsák a kis rohadékokat eme remek háziállatokat a lakásból, és most tessék: én önként hajtom fejemet a rabigába.
Addig is kedvcsinálásképpen nézzétek meg ezt az egzotikus videót. Tömören arról szól, hogy egy gombafaj spórái beeszik magukat az adott rovarfaj (esetünkben egy hangya) fejébe, és annak az idegrendszerében kifejlődve a hangyát arra késztetik, hogy jó magasra felszásszon és ott elhalálozzon. És akkor ennek a kis döglött hangyának a fejéből szépen kinő a gomba, szétrepíti a spóráit és az egész sztori ismétlődik. Hátborzongató. Csakis evés után! (vagy ahelyett.)
Fenti mondat egy teljesen normális család teljesen normális decemberi estéjén hangzott el.
Voltam vagy nyolc éves, öcsém meg 6, amikor olasz fiatalok jöttek hozzánk decemberben szilveszterezni, meg csereüdülés meg ilyenek. Na, azoknak a fószereknek nagyon vicces nevük volt, legalábbis gyerekként remek poénnak találtuk, hogy az egyik srácot Ninónak hívták, az meg egyenesen gerinc-hasogatóan gyönyörű volt, hogy az egyik kis alacsonyabb csajszit Pinának hívták (ejtendő hosszú í-vel, és ha jól tudom fenyőt jelent, de ezt magyarázd el egy nyolcévesnek). Na lényeg az, hogy mindig nevettünk a nevén.
Anyuéknál akkoriban a wc ajtajában levő kulcsot szökőévente kb 1-szer használtuk, mivel sosem nyitjuk rá egymásra az ajtót. Emiatt a zár annak rendje és módja szerint igencsak akadozott, azaz ha egyszer bezártad az ajtót kulccsal, akkor kb jó 20-25 perc volt, mmire sikerült kinyitni.
Na szerintem ebből a sztori további része sejthető is akár...
A jelenet örök életemre beleégett az agyamba: nagyban "beszélgetünk" az olaszokkal (inkább kézzel-lábbal magyarázgattunk valamit), kis szendvics-eszegetés, zenehallgatás meg eféle, amikor hirtelen kivágódik a szobaajtó, a küszöbön megáll hatéves öcsikém fülig érő szájjal, szemében eszelős fénnyel (amit azóta csak egy-egy durvábban sikerült buli alkalmával láttam rajta), és látszik az arcán, hogy ha most nem nyilatkoztatja ki a Nagy Titkot a világnak, akkor menten szörnyethal. Szóval csak úgy robbantak ki belőle a szavak:
APU! BESZORULT A PINA A WC-BE!!
Nem hittem volna, hogy ez a mondat valaha elhangzik, de mégis... Apukám a lichthofon keresztül, egy kb 30 centi átmérőjű kis ablakon átpréselve magát bemászott a WC-be és kiszabadította a WC-ből Pinát. De jó volt ezt elmesélni másnap a suliban!! És Apukámra is nagyon büszke vagyok, azóta egyszer már engem is kimentett a budiból. Egy modern lovag.
Úgy látszik, a környezetemben egyre több olyan ember van, akik néha összekeverik/felcserélik/elkavarják maguk körül a dolgokat. Nagyrészt a családom, de barátok, jómagam ill. távoli ismerősök is csinálnak olyanokat, mint például:
- A félig kifagyott kacsazsír vaníliapudinggal való összetévesztése és abból óriási kanálnyit kikanyarintva hatalmas adag kacsazsír véletlen elfogyasztása
- a hűtőben tárolt körömvirágos gyógykrém összetévesztése a fűszervajjal és annak elfogyasztása uzsonnára
- a grízgombócban a gríz felcserélése a vegetával, így tojásos vegetagaluska készítése a vasárnapi ünnepi levesbe
- samponos flakonba töltött Zunlicht mosogatószerrel való hajmosás egy hónapon át
- a háziállatoknak félretett, felkockázott főtt lép és máj összetévesztése a csokis piskótával, erre csak akkor rádöbbenve, mikor már egy kupacnyit átraktunk a kedvenc sütistányérunkba
- újházi tyúkhúsleves leszűrése fazék nélkül, azaz a szűrő alá véletlenül nem kerül lábos, csak a mosogató lefolyója; eredmény: hatalmas tányér főtt zöldség
- némi felfrissülés reményében Balfi ásványvizes üveg sietős meghúzása forró nyári napon, majd rádöbbenés arra, hogy abban Apuka tartja a házi kevert pálinkát
Vannak ilyenek.
